All-on-4® alsó fogívrehabilitáció

Esettanulmányunkban egy olyan hölgy páciensünk meséli el történetét, akinek az alsó fogívén négy Nobel implantátumot ültettünk be, melyre hosszútávú ideiglenes hidat rögzítettünk.

Nézze meg páciensünk videóját

Olvassa el páciensünk történetét

A nehéz kezdetek

A felső fogsoromnál a hidat tartó fogak megmozdultak, és a tartós pótlásra az egyetlen lehetőség az implantáció lehetett volna, azonban – bár több fogorvost is felkerestem – a csonthiány mértéke miatt nem vállalták.  A legjobb opció, amit ajánlottak, a csontpótlás volt és egy éves gyógyulási idő után lett volna lehetőség a beültetésre, majd azt követően az implantátumok hat hónapos csontosodása után a híd felhelyezésére. Ezt az időt tartós pótlás nélkül kellett volna átvészelnem, aminek még a lehetősége is nagyon megviselt érzelmileg.
Az interneten fedeztem fel a Bobdentet, ahol egy olyan eljárást ajánlottak, amely extrém csonthiány esetén is azonnal terhelhető implantátumokat biztosít. Ezért utolsó lehetőségként kerestem fel a rendelőt, bár az előzmények miatt már nem igazán mertem bízni abban, hogy ez én esetemben is alkalmazható ez a módszer és már egy hosszabb ideig tartó kezeléssorozatban is kiegyeztem volna, ha a végén belátható időn belül megoldható a tartós fogpótlás.

A végső megoldás

A legelső látogatásomkor megfogott az a megnyugtató légkör, ami a rendelőben fogadott. A mai napig nem felejtem el, hogy amikor az előzetes konzultáció alkalmával a panoráma röntgen és CT eredményei alapján Orosz doktor úr azt mondta, hogy be tudja ültetni az implantátumokat és a műtét után négy munkanappal hosszútávú ideiglenes, azonnal terhelhető pótlást tud felhelyezni, a fogorvosi székben sírtam el magam a megkönnyebbüléstől. 

Az akkori technológia szerint még kilenc implantátumot kellett beültetni, és a műtét hosszabb ideig tartott, de az érzéstelenítő injekciók jelentéktelen fájdalmától eltekintve az egész műtét teljesen fájdalommentes volt. A rezgéseket természetesen éreztem, de ezek nem okoztak fájdalmat és mivel közben fülhallgatóval hallgattam a kedvenc zenémet, ez elterelte a figyelmemet a rezgésekről, a hangokról és az időről. Négy nap múlva kaptam meg a hosszútávú ideiglenes hidat, amiről az ismerőseim se vették észre, hogy nem eredeti fogak.

Dr. Orosz Gábor – fogászati implantációs specialista

A fogbeültetéseknél kiemelten fontos, hogy magasan képzett szakembert válasszunk. A Bobdent Implantációs Központ specialistája, Dr. Orosz Gábor fogorvos rendszeresen vesz részt hazai és külföldi továbbképzéseken, hogy elsajátítsa a legkorszerűbb technikákat. A folyamatos szakmai továbbképzéseken túl alapvető fontosságúnak tartja, hogy egy komplex beavatkozás is jó légkörben történjen, és pozitív élményként maradjon meg a páciensben. 

Dr. Orosz Gábor
Implantációs szakorvos, szájsebész

Néhány év múlva

Ezek után az előzmények után, amikor az alsó fogsoromnál hasonló probléma merült fel, nem volt kérdéses, hogy a Bobdentet keresem fel. Telefonon egyeztettünk időpontot konzultációra, azonban mivel a gondom közben akutabbá vált, arra is találtak a rendelő munkatársai megoldást, hogy korábban fogadjanak.
 
11 év alatt a rendelő még jobban felszerelt lett, új várószobával bővült és míg korábban a CT vizsgálatot még máshol kellett elkészíttetni, most már erre is van helyben lehetőség. Ami nem változott, az a barátságos nyugodt légkör, a recepciósok, az asszisztencia és az orvosok kedvessége, profizmusa. Mire bementem a rendelőbe, a korábbi státuszomról készített felvételek már ott voltak a fogorvosi szék melletti képernyőn, néhány perc alatt elkészült a rendelő melletti helyiségben a panoráma röntgen és a CT, aminek az eredménye szintén azonnal megjelent a rendelőben lévő monitoron.

All-on-4® implantációs műtét

A korábbihoz képest új eljárást ajánlott Orosz doktor úr, az All-on-4® eljárással csak négy implantátum beültetésével lehet azonnal terhelhető ideiglenes hidat felhelyezni.

A műtét során csak az első két érzéstelenítő injekció volt kellemetlen, ezután már semmilyen fájdalmat nem éreztem, sem a foghúzás sem a beültetés során. A rezgések az alsó állkapocsnál sokkal enyhébbek voltak, mint annak idején a felsőnél, és ahogy korábban, most sem okoztak fájdalmat. Fülhallgatóval az egyik fülemben most is hallgattam zenét és a várthoz képest hamar eltelt a kezeléssel töltött idő, meg is lepődtem, hogy doktor úr már elkészült. Az egész műtét során mind doktor úr, mind asszisztensei nagyon kedvesek, empatikusak voltak, teljes biztonságban éreztem magam.

A műtét után rögtön levették a mintát is a hídhoz, a fogászatokon megszokottól eltérően a felső fogsorról az ellentett mintát már szkennelték, ez is olyan fejlesztés, amivel eddig nem találkoztam.

A műtét után, amikor az érzéstelenítő hatása elmúlt, csak enyhe fájdalmat éreztem, ekkor bevettem egy fájdalomcsillapítót, amitől teljesen elmúlt, és ezt követően több fájdalomcsillapítót már nem kellett bevennem. Zselés hűtőpárnáról is gondoskodtak, hogy hűthessem az érintett területeket, így csak az állam bal felén volt látható véraláfutás, amit kevesebb ideig hűtöttem, de ez sem volt fájdalmas és egy hét alatt el is múlt.

Fogpótlás, teljes híd

A műtét után keddi napon mentem kontrollra, ekkor állította be Bártfai doktornő az elkészítendő híd magasságát, színét, aprólékos precizitással, azt is szem előtt tartva, hogy az arcformámhoz illő legyen a magasság, a meglévő fogakhoz pontosan illő a szín és a műtét után jobban használható fogkeféről is gondoskodtak.

Péntekre elkészült a hosszútávú ideiglenes pótlás, amit 3D-vel nyomtattak ki és nagyon szép lett, ezért szeretnék köszönetet mondani a fogtechnikusnak is. Arra is gondoltak a rendelőben, hogy éjszakára fogcsikorgatás ellen szilikonos fogvédőt készítettek. 

A pótlás felhelyezését megelőzően doktornő kiszedte a varratokat, ami szintén nem járt fájdalommal. Ami a pótlásnál nagyon tetszik, hogy nem ragasztott, hanem csavarozott, így ha le kell szedni, sokkal könnyebben megoldható. Kb. fél óráig volt szokatlan, hogy sok fog van a számban, de elejétől fogva egyáltalán nem volt semmi idegentest érzésem, teljesen olyan, mintha a saját fogaim lennének, a felhelyezés napjától kezdve tudok enni, rágni velük, tudok nyugodtan beszélni, nevetni.

Dr. Bártfai Eszter a fogakat érintő betegségek kezelése során elsősorban a fogak megmentésére törekszik, de sajnos nem minden fog menthető. Így hatalmas sikerélmény és öröm számára, amikor a fogpótlással sikerül visszaadnia valakinek a mosolyát, egészségét. 

Ahhoz, hogy a legkorszerűbb technológiával és anyagokkal végezhesse hivatását, folyamatosan képzi magát hazai és nemzetközi kurzusokon, konferenciákon.

Dr. Bártfai Eszter
Implantációs fogpótlások fogszakorvosa

Dr. Bártfai Eszter – Bobdent

Ahogy a korábbi tapasztalataim alapján arra számítottam is, ismét tökéletes saját fogsort kaptam a Bobdenttől, annak minden előnyével.

Azt még elmondanám, az előbbi pozitív tapasztalataim mellett külön tetszik a rendelőben, hogy minden látogatásomnál láttam, bár magas a színvonal, mégis mindig emelik a mércét, folyamatosan fejlődnek szakmailag és technikailag, ezért a továbbiakban is maradok a Bobdent mellett.

Mindent köszönök szépen Bobdent!

Nézze meg páciensünk dokumentumait

Az All-on-4®
implantációs kezelés menete

Bobdent csapat

Személyes
konzultáció

Felmérjük pontos állapotát és egyéni kezelési tervet készítünk

All-on-4 Implantáció

All-on-4®
implantáció

Egy szájsebészeti beavatkozás alatt beültetjük az implantátumokat

Ideiglenes híd

Erős, ideiglenes,
rögzített híd

4 munkanappal az implantáció után fix, ideiglenes hidat készítünk
végleges híd

Gyönyörű, tartós, végleges körhíd

6 hónap elteltével az ideiglenes hidat magas esztétikájú, kiváló minőségű körhídra cseréljük

Rendszeres kontroll

Rendszeres
kontroll

Fél évente rendszeres vizsgálatra és dentálhigiéniai kezelésre várjuk

Foglaljon időpontot konzultációs
napunkra: 2024. október 18.

Ha Ön is szeretné elkerülni a hagyományos protézist vagy a csontpótlást, viszont szeretné élvezni, hogy felszabadultan mosolyoghat, ehet, ihat, akkor jelentkezzen All-on-4® konzultációs napunkra!

*Ezen a napon a konzultációt, a digitális CT felvételt, a panoráma röntgent és az egyéni kezelési tervet 40% kedvezménnyel 66 000 Ft helyett 39 000 Ft-os áron készítjük el Önnek.

A konzultációs napra jelentkezőket előre egyeztetett időpontban fogadjuk. Az időpontok korlátozott számban, a 06 1 400 1167-es telefonszámunkon vagy az alábbi jelentkezési lap kitöltésével foglalhatók.